2016. feb 22.

Az első hét, avagy apatikus zsírégetés

írta: kEtoJózsi
Az első hét, avagy apatikus zsírégetés

Emberek, nem mondom, kurva nehéz volt. Az első hétre jutott mindenből elég bőven. Kezdődött azzal a hét, hogy a túra után viszonylag álmosan indult a hét. Az nagyon sokat segített a helyzeten, hogy elindult a céges irodai masszázs az új masszőrrel, aki valami elképesztően jól masszíroz ahhoz képest, hogy csak egy széken ülünk, és 15 perc van az egész történetre. Szóval hétfő reggel, még otthon, reggelizzünk meg. Szóval az van, hogy szégyen, de nem tudtam megenni két szerencsétlen tojást két szelet fonnyadt baconnel, meg némi salátával. Egyszerűen nem voltam éhes. Ez a jelenség nagyjából végig kísérte az egész hetemet, nem volt szinte semmi normál éhségérzet. Volt viszont egészen más.

Te rohadt függő

Konkrétan úgy éreztem magam, mint mikor annak idején a cigit tettem le, teljesen random időpontokban rám tört az úgynevezett cukor éhség. Ez egy elképesztően szemét dolog, az ember úgy érzi, bármit megadna némi szénhidrátért. Bármit. Ez nem egy egyszerű helyzet, nagyon komoly küzdelmembe került, hogy megálljam a dolgot. Nagyjából úgy képzeljétek el az érzést, hogy konkrétan egy pilóta keksztől olyan szinten bepörögtem, hogy muszáj voltam bevenni egy rágót, hogy legalább rágjak valamit. Ez a taktika mellesleg rendkívül jól bevált. A másik ami segített átvészelni az ilyen hirtelen éhezéseket az a kávé volt. Szerencsére a munkaadóm korlátlan mennyiségű, viszonylag gyenge, de egész finom kávét bocsájt az enervált informatikusok rendelkezésére, így volt megfelelő utánpótlás. Rágóból mindenképp cukormenteset kell választani, a xilites sem jó. Eddig semmi extra nincs ebben, mert mindenkivel megesik, hogy megkíván némi cukrosat. De a dolog odáig fajult, hogy mikor a lakótársam rizst főzött, teljesen megőrültem az illatától, alig bírtam megállni. Pedig mégis csak rizs, semmi extra. Aztán ott volt még a hagyma eset, arra is nagyon komolyan rákívántam, szegény már nem tudott hova bújni a hűtőben, én meg szuggeráltam a szememmel mint valami eszelős. Meredek volt, na. Szóval a szénhidrát függőség kemény dolog, le kell nyomni erőből, nem megy máshogy.

cocaine-396757_640.jpg

Lejtőn lefelé

Hétfőn délután már éreztem, hogy valami nem oké, elég ködös volt az agyam, meg elég rossz volt a kedvem is. Nem mondanám, hogy kifejezetten szar, de nem volt kedvem semmihez. Ez a folyamat keddre rosszabb lett, teljes apátiával küzdöttem végig a napot, a munka legalább elterelte a figyelmem a faszságokról, amiken amúgy járt az agyam. Tényleg nem egy nyerő állapot, nincsenek az embernek normális gondolatai. Bár érdemes megjegyezni, a kódírásra könnyebb volt koncentrálni. Na ami kedden apátia volt, az szerdára pokoli fejfájássá fejlődött, rettenet szarul voltam. Mondjuk én alapjáraton is tudok ilyet produkálni, bizonyos frontokra érzékeny vagyok, olyankor nagyon szétesek. Itt jött el az ideje egy algoflex-nek. Na most ez nálam koffeinnel kombinálva valami elképesztő serkentőszerként működik, csak úgy fostam magamból a kódot. A kedvem ugyan nem lett jobb, de legalább dolgozni tudtam. A csütörtök hasonlóan telt, itt is kellett a bogyó+kávé kombó.

Reveláció

Csütörtök este jött a felismerés, lehet, hogy az elektrolit háztartással van a baj? Mert ugye az ember elolvas mindent, figyel mindenre, de azért a csökkent IQ-val üzemeltem, azért időnként el-elbasztam valamit. Megvolt most is, naná, hogy nem vettem be se a káliumot, se a plusz nátriumra nem figyeltem. Itt egy életmentő italhoz fordultam, egy húsleveskockát feloldottam vízben, és jó alaposan megsóztam, majd benyakaltam az egészet. Kb. negyed óra kellett az hozzá és hirtelen elkezdtem jókedvűnek érezni magam, visszajött az energiám. A hét többi részében már figyeltem erre és láss csodát, nem is volt gond. Keto-flu megvolt, pipa.

Edzés

Az edzésben semmi extra nem volt, háromszor voltam gyúrni, meg öt aerob edzés volt, bringán. Három napos osztott edzéstervem van, nem vadulok, kis súlyokkal, lassan, kontrolláltan edzek. Igen, én vagyok az a csávó a gym-ből, aki képes 40 kilótól totál szétcsúszni fekve nyomás közben 8 ismétléssel úgy hogy amúgy 80-ba is simán bele nyomok négyet-ötöt ha jó kedvem van. De mi a szarnak? Mondjuk fekve amúgy sem nyomok, az egy gáz gyakorlat. Szóval azért annyit megjegyeznék, hogy erőszint csökkenés nem volt, simán végig nyomtam az edzéseket, bár az is igaz, hogy jobban elfáradtam a végére. Edzés utáni turmix az egy alap tejsavó fehérje glutaminnal és megfelelő arányú lenmag olajjal. Szénhidrát nincs, ez ugye sima ketogén diéta. Az aerob edzésről annyit, hogy a korábbi tapasztalatokkal szöges ellentétben, most teljesen kiegyensúlyozott voltam végig a 60 perc alatt, nem volt 40 percnél hirtelen energiavesztés mint korábban.

Víz

Na abból kurva sokat kell inni. Amúgy is érdemes többet mint az átlagember, de diétában még többet. Ketogén diétában meg rengeteget. Egyszerűen igényli a szervezet, szomjas az ember. Itt ezen a ponton ejtsünk szót a zéró meg lájt, meg egyéb gané kólákról. Igen, én is fogyasztok ilyet, szigorúan csak alu dobozból a hangulat kedvéért, és hetente max 2-t A legnagyobb probléma vele, hogy elveszi a szomjúság érzetet, de órákra. Telebassza az ember veséjét mindenféle foszforral, meg egészségtelen vacakkal, aztán meg ki se ürül, mert inni meg nem iszol rá. Szóval ha már függője vagy egy ilyen szemétnek, igyál mellé NAGYON sok vizet, akkor is, sőt, akkor főleg, ha nem vagy szomjas!

barcelona-953904_640.jpg

Verdikt

Ez a hét nehéz volt, a cukor éhség végig kínzott, azt akaraterőből le kell nyomni, nincs más megoldás. Éhes nem voltam a 2400-2500 kalória bőven elég volt. A súlyom kb 1,5 kilóval csökkent, ami egy kicsit sok, de az elején még ez elmegy. A zsír viszont látványosat csökkent, a nadrágom kicsit elkezdett bő lenni itt-ott. Jövőhéten aztán odabasztam neki, elvettem a kalóriát is, aztán jól meglepődtem...

 

Szólj hozzá

edzés kóla diéta víz gyúrás krónika ketózis píszí ketogén