2016. már 10.

Négy és öt

írta: kEtoJózsi
Négy és öt

Nézzétek el nekem, hogy a címválasztás nem a legkreatívabb, de most pont ennyi időm van ezzel foglalkozni. Kicsit összecsúsztak a dolgok, elég sok mindennel kell foglalkozni egyszerre., de mivel most ez a diéta dolog van a prio 1-ben, az nem áll meg. 

A semmilyen negyedik hét

A negyedik héten annyira nem történt semmi diétás szempontból, hogy tüntetőleg nem is foglalkozok vele. Cserébe ide rakom az egyik kedvenc zenémet. 

 

A beteges ötödik hét

Szóval vasárnap már éreztem, hogy valami nem fasza, de kemény vagyok módon még azért gyorsba futottam egy 5K-t, estére meg is lett az eredménye, összejött egy jó kis nátha. Na most betegen máshogy eszünk és nem edzünk, ez alapszabály. A szervezetnek extra energiára van szüksége és leginkább pihenésre. Gyakorlatilag az ötödik héten nem voltam edzeni egyszer sem és e mellé feltoltam a kalóriát 2300+-ra, ami azt jelenti, hogy csak arra figyeltem, hogy minimum 2300 meglegyen. De ezt sem ész nélkül, maradt a 25 g-os szénhidrát limit és fehérjéből sem fogyasztottam többet, csak a zsír mennyiségén emeltem. Az eredmény, elmúlt a nátha viszonylag gyorsan, lázam szinte nem is volt. Hétvégére már jól voltam, bele fért egy lájt buli is. 

Alkohol

Szóval buli, akkor legtöbbünknél jut mellé némi alkohol is. Alapvetően nagyon ritkán iszom alkoholt, ilyen hétköznapi igyunk meg egy sört sosincs nálam. És pálinkát, töményet sem iszom étvágygerjesztőnek. Mondjuk pálinkát sose iszom, de ez most mindegy, Szóval hogy fér össze a diéta meg az alkohol? Sehogy, ugyan a ketózisból nem lök ki, de nem is segít. Az alkohol nem diétás, tele van üres kalóriával, amit legfeljebb zsírként tudsz elraktározni. Ezt mindenkinek el kell dönteni, hogy mennyi fér bele az adott helyzetben. Nekem épp belefért. A lényeg, olyat kell inni, ami minél tisztább szesz, Whisky, vodka, száraz borok, ilyesmi. Kerülni kell az édes italokat illetve söröket, értelemszerűen minden cukrozott koktélt. Az interneten sokan panaszkodnak, hogy keto diéta mellett nagyon lecsökken az alkohol tűrő képesség, én ilyet nem tapasztaltam. Minden esetre, ha inni készülsz, erre vigyázz. 

 jim-beam-007.jpg

Csalónapok

Aki akármilyen diétát próbált már életében, az tudja, hogy kibaszott nehéz hosszú távon mindent kigrammozni, és teljesen megölni az étrendben a spontaneitást. Nyilván aki versenyre készül, vagy az élete múlik rajta, az tartja magát bármilyen nehéz is. Nálam nem ez a helyzet, (még) nem vagyok versenyző. Ketoban még nehezebb a dolog, mert egy-egy félrezabálással nem csak simán túl tolod a kalóriát, de ki is esel a ketózisból, ami nagy cumi, mert a visszajutás akár napok munkája is lehet, attól függően mennyit zabáltál. Még a magas szénhidrátos diétámban alkottam meg a CountlessFriday nevű csalónap sémát. Arról szól a dolog, hogy pénteken bármennyit ehetsz, nem számít a kalória, viszont csak tiszta kaját, ami amúgy is illeszkedik a diétába. Ez két szempontból jó, egyrészt tiszta kajából kurva nehéz nagyon sokat enni, hidd el, próbáltam! :) Másrészt ha sokat is eszel, nem okoz igazán nagy kárt. Ez keto esetében úgy módosult, hogy a CountlessFriday kereti között tartottam a szénhidrátot, törekedtem, hogy kb jó legyen a fehérje, de a zsírt azt nyomattam amennyi jól esett. A dolog működik, komoly felfrissülés egy ilyen szeánsz a léleknek. Ha csalsz, így csalj!

Pisikaki

 Szóval amikor a barátaimmal, ismerősökkel beszélgettem, hogy mennyi zsírt kell majd ennem a diétában, ez volt a legjellemzőbb mondat:

Fosni fogsz.

allo-wc.png

Jelentem alássan nincsenek ilyen problémák, vannak ugyan változások a korábbi állapotokhoz képest, de ez főleg az ütemezésben jelentkezett és nem az állagban. Van viszont más ami változott. Valamikor korábban írtam már, hogy sok vizet fogyasztok, ketoban még többet. Konkrétan az a helyzet, hogy egész nap hugyozni járok. Már egészen frusztrálóan gyakran. De ez van, ez ezzel jár, többen írják, hogy ez a tapasztalat alacsony szénhidrát esetén, inkább élek együtt ezzel mint a cukorbetegséggel, meg a kövérséggel.

Verdikt

A két hét alatt összesen 2 kiló mínusz, szépen megyeget lefele. Az ötödik héten újra edzettem, a kihagyás ellenére gyengülést nem tapasztaltam, csak egy kis izomlázat másnaponta. Ránézésre főleg zsírt vesztettem, de azt látványosan az ismerősök közül többen is jelezték, látszik a fogyás. Most nem ígérek semmit a következő poszttal kapcsolatban, mert amilyen napjaim vannak, úgyse fogom tudni tartani. Majd egyszer jön a következő, nem kell beszarni! :)

Szólj hozzá

edzés diéta víz gyúrás krónika ketózis ketogén