2016. már 15.

Lőre, lőre, előre

írta: kEtoJózsi
Lőre, lőre, előre

Szóval ma gyors összeszedem mik történtek a hatodik, hetedik héten, aztán okoskodok tovább mindenféle jóságról, ahogy szoktam. Kicsit lesz szó a ketózis észleléséről, egy érdekes mozgásformáról, ilyesmikről.

Mit ettem

Két fontos dolgot emelnék ki, az egyik a halva, a másik a bullet proof jellegű kávé. Szóval halva. Az előző életemben egy kiváló szokásom volt este valami sorozat mellé a lidércben kapható kakaós vagy mandulás halvát csócsálni. Kb. fél dobozzal nyomtam le egy alkalommal, ami olyan 1000 kalória. Hiába no, kell a fűtőanyag. Aki nem ismerné ezt a cuccot, arról van szó, hogy szezámmagot összekevernek mézzel, kurva sok mézzel, te megeszed, és jól felülsz a korábban említett inzulin hintára. Na most én azt a felfedezést tettem, hogy a szezámmag kiváló ketogén alapanyag. Úgyhogy gyors neki is láttam. A ketrecben a receptje, az első amit megosztok itt. A másik jóság amit ebben az időszakban vezettem be, az reggelire a bp coffe. Ez nagyjából úgy néz ki, hogy egy deci vízbe raksz 20 g vajat, 10 g kókuszzsírt, jól megmikrózod, hogy felolvadjon mind a két zsiradék. Ha ez megvan, mehet bele édesítő ízlés szerint, instant kávé és 60 g hideg tejszín, minimum 30%-os. A tejszín után még raksz bele 10 g lenmagolajat és szépen elkortyolgatod. Egyrészt nagyon finom, másrészt aki ketózisban ezek után dél előtt megéhezik, az valamit rosszul csinál. Nekem nagyon bevált, gyakorlatilag azóta ez a reggelim. Ez fog a legjobban hiányozni a ketózisból, ha eljön végre a bringaszezon.

halva.jpg

Csináljunk halvát, okosan

Szóval a barátnőm, Wiki ezt mondja a halvától:


A halva Indiából és Közép-Ázsiából származó édesség. Ismert még Délnyugat-Ázsiában, Kelet- és Dél-Európában. Népszerű a Közel-Keleten és a Balkánon, de ismert a volt Szovjetunió egyes területein is. Ez az édesség rokonságban van a fehér nugáttal. Habár a hozzávalói nemzetről nemzetre változnak, az alap ugyanaz: szezámmag, cukor, méz és növényi olaj. A különböző jellegeket a hozzávalóknak köszönhetjük: mogyoró, dió, kakaó, mandula vagy pisztácia. A legjobb, Törökországban elterjedt Tahin-Helva, ami szezámmag pasztából áll.

És akkor hozzávalók a keto változathoz:

  • szezámmag -  400 g
  • hántolt napraforgó mag - 200 g
  • vaj - 80 g
  • tejszín, 30% - 50 g
  • Scitec 100% Whey Professional, csokis - 90 g
  • kókuszzsír - 50 g
  • víz - kb. 600 g

Az elkészítés egyszerű, a szezámmagot és napraforgó magot le kell darálni, aztán össze kell keverni a fehérjével. Az olvadékony hozzávalókat felolvasztod mikróban, majd a tejszínnel és a vízzel együtt beleöntöd a darált magba. Összekevered, és egy lábasban felrakod főni. Addig főzöd kis lángon, míg elég sűrű nem lesz. Ha kész, hagyod kihűlni, majd be vele a hűtőbe, ott szépen megdermed. Utána fogyasztható. Lehetőleg kis adagokban, én ezt a mennyiséget 30 adagra osztottam, úgy tök jól beilleszthető a napi kajába. :)

Makrók egy adagban:

  • fehérje: 6 g
  • zsír: 15 g
  • szénhidrát: 1 g
  • kalória: 167 kcal

Mit edzettem

Gyakorlatilag maradt a szokásos, gyúrás + aerob kombó, egy alkalmat kivéve, de ez külön fejeztet kap. Irkálom én itt minden alkalommal ezt a gyúrást, de sosem fejtettem még ki, hogy hogyan is csinálom. Elsőként leszögezném, nem vagyok testépítő, és soha nem is leszek. Nem igazán szeretem ezt a sportot, de jellege miatt nem nagyon tudok jobb kiegészítést egy diéta mellé. A súlyok emelgetése kifejezetten nem a kedvencem, folyton mindenféle ízületi fájásom volt tőle, ezért némi kutatómunkával megkerestem azt a módszert amivel gyakorlatilag 100%-ban elkerülnek az ízületi fájdalmak. A módszer lényege, hogy mindig kontrolláltan, lassan mozgatjuk a súlyt, folyamatosan arra koncentrálva, hogy a megcélzott izomcsoport hogyan mozog. Igyekszem teljes tartományban mozogni, teljes kinyúlástól a csúcsösszehúzódásig feszíteni az izmokat. Rohadt nehéz így edzeni, nem is megy csak kis súllyal, de szörprájsz, nem is fáj semmim, az izmokat leszámítva. De az meg ugye kell a fejlődéshez. Nem mondom, hogy jól megy, de hétről hétre egyre közelebb jutok ahhoz, ahogy edzeni szeretnék. A módszert nyilván nem én találtam ki, nagy köszönet jár érte Drugs Bunnynak és a teljes Body Builder holdudvarnak. 

horse_stables.jpg

KCKO

Szóval ugye volt szó múlthéten a Ketophan-ról, mint ketózis jelző tesztcsíkról. Azt már tudjuk, hogy csak a ketonok jelenlétét jelzi, nincs egyéb információ tartalma. De kell ez neked egyáltalán? Ha egy kicsit megtanulsz figyelni a testedre akkor nem. A ketózisnak vannak jól megfigyelhető élettani hatásai amit összeszedtem pár pontban, én ezek mindegyikét tapasztaltam, de szinte sosem egyszerre az összeset. Ha te is ketogén rendszerben eszel és tapasztalsz párat jó eséllyel megvan a ketózis.

  • Acetonos szagú lehellet. Tapasztalataim szerint enyhe, más nem nagyon érzi, legalábbis senki sem panaszkodott eddig.
  • Fémes íz a szájban, ez engem konkrétan nagyon zavart, én folyton rágóztam miatta, elég intenzíven éreztem.
  • Kurva büdös vizelet. Ezt nem tudom szebben írni, mintha lóistállóban lennél.
  • Nincs farkaséhség, csak érzed, hogy most már lehet, hogy enni kellene.
  • Van viszont cukoréhség, ezt a kollégámnak úgy magyaráztam, hogy egyszer csak elönt a késztetés, hogy a kezében lévő félbeharapott pilótakekszet gyorsan magamhoz vegyem, és addig szaladjak vele, míg biztos nem ér útól. 

A ketózis angol közössége ismer egy jelmondatot, "Keep Calm and Keto On", amivel nagyjából azt akarják mondani, hogy ha tudod, hogy jól csinálod, akkor ne parázz, ha nem jönnek a jelek, csak csinálj tovább mindent jól és előbb utóbb meglesz az eredmény. Szóval ne feledd, KCKO! :)

Villanó kardok, az élő szürrealitás maga

Szóval úgy esett, hogy ellátogattam egy érdekes edzésre. Az odakerülésem körülményei most nem érdekesek, a hangulatot szeretném átadni, amivel ott találkoztam. Szóval az egész elég talányosan indult, egy belvárosi tornateremben volt találkozó, és egy régi barátommal mentem. Ahogy bementünk az iskolába, és haladtunk a tornaterem felé egyre sötétebb és hűvösebb lett körülöttünk a folyosó. Haladtunk előre, szinte vágni lehetett a feszültséget, a szívem a torkomban dobogott, éreztem, hogy valami történni fog, izmaim szinte pattanásig feszültek a készültségtől. És akkor ott állt előttem, legalább egy fejjel magasabb, fekete haja hosszú volt, fején korona, csontjait palást takarta. Bal kezében egy másfél kezes kard, jobbjában egy kerek pajzs, ott állt előttem életnagyságban a maga a Csontváz király... Szóval ilyesmi történeteken agyaltam, mikor kitaláltam, hogy hétfőn középkori lovagi vívás órára fogok menni. Természetesen nem volt se kihalt folyosó, se Csontváz király, de azért egy picit vágytam rá. :) Volt viszont helyettük egy összeszokott csapat, akik jó szívvel fogadtak teljesen idegenként is, bár némi protekcióm volt, de nem hiszem, hogy ez köre játszott volna. A bemelegítés kellemesen megerőltető volt, de abszolút teljesíthető. Bemelegítés után mindenféle vívótechnikákat tanultam, amire ma már ha agyon csapnak sem emlékszem. A technikai rész után jöttek a párbajok, ami a maga nemében az egyik legszürreálisabb élmény amit valaha láttam. Képzeld el, hogy felnőtt emberek és gyerekek egymást csépelik fekete, kitömött, polifoam kardokkal. De bassza meg, rohadt élvezetes volt. :D Még így is, hogy gyakorlatilag péppé vertek a srácok, a küzdelem szelleme abszolút átjött. Összességében hatalmas élmény volt, ha lesz lehetőségem, mindenképp megyek megint. Ajánlom mindenkinek, aki arra vágyik, hogy egy barátságos társaságban elkezdhessen sportolni, a teljesen kezdőtől egész profi szintekig mindenki megtalálhatja a neki való edzéseket. Ja, az első alkalom ingyenes! Futás Ars Ensis edzésre srácok!

Köszönöm

Elképesztő mennyit jelentenek az apró dicséretek. Megszámlálni sem tudom, hogy a környezetem hányszor húzott ki egy mentálisan nehezebb időszakban a szarból egy-egy apró dicsérettel. Sokszor úgy éreztem, hogy szart se fejlődök, semmit nem haladok előre, és teljesen váratlanul egy kollégám megjegyezte, hogy lóg rajtam a farmerom. Az ilyen kis apróságok rengeteget jelentenek, ne szégyelld begyűjteni őket, jól esnek. Érdekes mindig a szükséges időpontokban jöttek, jönnek ezek a kis megerősítések. Úgy gondolom azt, amit eddig elértem legalább annyira köszönhetem a környezetem támogatásának, mint az elolvasott könyveknek, cikkeknek. Figyelem, érzelgős picsogás következik:

Ezúton köszönöm a szuper családomnak, a legjobb lakótársnak, a kedves kollégáimnak és mindenféle ismerősömnek azt a lelki támogatást amit direktben vagy akár tudtotokon kívül is kaptam tőletek! Nélkületek biztosan nem jutok el eddig! :)

Szólj hozzá

edzés diéta recept lovag fehérje picsogás vívás krónika halva ketogén ars ensis